Vienna Business Run 2023.

Az ALDI idén immár hetedik alkalommal vett részt a Vienna Business Run rendezvényen. Az ALDI-s kollégáknak ezúttal is lehetőségük volt jelentkezni a futásra, ahova a nagy érdeklődésre tekintettel 4 buszt is indítottunk. Idén egy új helyszín, a bécsi Dunasziget adott otthont ennek a nagyszabású rendezvénynek.

A szervezett buszok a biatorbágyi Logisztikai Központból indultak útnak szeptember 7-én. Bécsbe érve a magyar és osztrák kollégáknak a HOFER-sátor szolgált bázisként, ahol a futáson résztvevők megkaphatták a sorszámaikat, illetve ebben a sátorban a rendezvény ideje alatt folyamatosan biztosított volt az étel és ital ellátás. Minden futónak egyforma futópólót ajándékoztunk.

A rendezvény sikeressége talán legjobban a résztvevők számában mérhető, amely idén is tekintélyes számra rúgott. A helyszíni hangulat vidám volt, a kollégáktól is pozitív visszajelzések érkeztek, az új helyszín csodás környezete pedig csak még izgalmasabbá tette a rendezvényt.

Reméljük jövőre is lehetőségünk nyílik részt venni ezen az eseményen, még több magyar kollégával a helyszínen!

EGYÜTT. EGÉSZSÉGESEN.