Út az értékesítéstől a beszerzésig
Interjú Pusztai Ádám Országos beszerzési koordinációs igazgatóval
Pusztai Ádám jelenleg az ALDI Országos beszerzési koordinációs igazgatója. 15 éve kezdte meg pályafutását az ALDI-nál Regionális értékesítési vezetőként. Első éveit Ausztriában töltötte, majd Zala vármegyében, aztán Magyarország nyugati régiójában tevékenykedett, és az Egyesült Államokban is eltöltött egy évet az ALDI segítségével.
Az ALDI legújabb podcast sorozatának első részében elmeséli, hogyan járt be több országot, hogyan jutott el az értékesítéstől a beszerzésig és mivel is foglalkozik jelenleg.
Ádám elmondása szerint a beszerzés területen dolgozók legfontosabb feladata a termékek ár-érték arányának felállítása, illetve ők felelnek a fenntarthatóságért is. A beszerzés egy dinamikusan változó terület, amelyre mindig új kollégákat keresünk, főként Beszerzési munkatárs és Beszerzési manager pozíciókba. A podcastből megtudhatjuk milyen tapasztalok szükségesek ezen pozíciók betöltéséhez és hogyan lehetséges a cégen belüli oldalirányú mozgás, illetve előrelépés.
A korábbi évek és a jelenlegi időszak gazdasági helyzete ugyan megnehezítette a beszerzés munkáját, de a kiváló csapat, a jó munkatársak és az ALDI támogató közege miatt sosem hagyta el őket a motivációjuk.
Ádám azt tanácsolja a beszerzési terület iránt érdeklődőknek, hogy legyenek elhivatottak, ambíciózusak és mindig lebegjen valamilyen cél a szemük előtt.
Hallgasd meg Te is a podcast sorozatunk első részét itt!