Digitalizáció az ALDI raktárában
Az ALDI magyarországi jelenléte alatt évről - évre, dinamikusan növekedett, hamar átlépve a 100 üzletszámot, melyek kiszolgálását egy központi telephelyről valósítja meg.
Napjainkban ez a boltszám már a 155-öt is túllépte. A növekvő üzletszám növekvő árumennyiséget indukált változatlan raktárkapacitás mellett.
Központi raktárunk közúti forgalma, kamionterhelése évekkel ezelőtt elérte a maximumot, melynek hatékony fogadásához szükség volt egy, a partnerek bevonásával üzemeltetett időkapufoglaló, beengedő, Yardmanagement irányítórendszerre.
A projekt kezdése előtt több céggel, esettanulmánnyal ismerkedtünk meg, végül az Onlinet-tel folytatott tárgyalássorozat lezárásaként szerződést kötöttünk, majd megkezdtük a közös munkát a több modulra ütemezett irányítási rendszer létrehozásában.
Az induláshoz szükséges alapmodulok, a partnerek számára dedikált időkapufoglaló felület és a portai beengedő modul voltak fókuszpontban, hogy mielőbb megkezdhessük a kamionok ütemezett, irányított fogadását.
A megszerzett tapasztalatok által indukált, összetettebb modulok bővítése számos új funkcióval rendelkezett, így már a telephelyen, raktáron belül is hatékonyan tudtuk kezelni folyamatainkat. Kollégáink munkaidejét a lehető legnagyobb hatásfokkal ütemezhettük, készülhettünk a következő napok terheléseire.
A rendszer napjainkra már nem csupán a kamionok kezelését, árufogadást biztosítja, hanem más folyamatok integrálását is lehetővé teszi.
Célunk, hogy logisztikai folyamataink, adminisztratív feladataink is a rendszer során már rendelkezésünkre álló adatok segítségével automatizálhatókká, egyszerűsíthetővé váljanak.