Beszélgetés egyik Üzletvezetőnkkel!
Morvai Tibor 2018-ban, jelentős, 16 éves tapasztalattal kezdte meg ALDI-s pályafutását. Betanulása során lehetősége volt az ország több pontján is dolgozni üzleteinkben, ahol rengeteg szakmai tapasztalattal gyarapodott, s számos befogadó és sokszínű munkatárssal ismerkedett meg.
Szakmai fejlődés, tapasztalat, jó társaság, magabiztos légkör és hálás vásárlói közönség – Tibor elmondása szerint ezek mind-mind hozzájárulnak, ahhoz, hogy valódi élmény legyen nálunk dolgozni. Minden nap más és más a változatos feladatoknak köszönhetően, ahol persze néha meg kell küzdeni a kihívásokkal és az éppen adódó feladatokkal.
Tibor nem csak a tapasztalt szakembereknek, de a pályakezdőknek is meleg szívvel ajánlaná az ALDI-t, mint munkahelyet, hiszen elmondása szerint az ALDI-nál adott a hétköznapi regenerálódás, a pozitív légkör, az izgalmas kihívások és a stabil munka-magánélet egyensúly megtartása is.
Az élményhez és kihívásokhoz az is hozzájárul, hogy az Üzletvezetőknek lehetősége van különböző projektekben való részvételre is, így más területeken is kipróbálhatják magukat. Ilyen projekt a fesztivál boltok kitelepülése, vagy például más boltok leoktatása a változó körülményekről, amiben Tibor is részt vett.
Hallgasd meg Te is Tibort, egyik Üzletvezetőnket podcast sorozatunk ezen részében!